Az MTA BTK Filozófia Intézete szeretettel meghív minden érdeklődőt

Frenyó Zoltán
"A theologia tripartita augustinusi reinterpretációja"
című előadására.

Az előadás időpontja: 2014. október 21., 16:00
Az előadás helyszíne: Budapest, 1014 Országház u. 30., Pepita terem.

Az előadás először rekonstruálja azt az antik felfogást, amely a teológia (vallás, istentan) három válfaját: a költői, a filozófiai és a politikai teológiát különbözteti meg egymástól, ezután pedig rátér Szent Ágoston elméletének vizsgálatára, aki ilyen irányú vallásfilozófiai nézeteit Varro klasszikus tanaival szembesíti. Varróval szemben Szent Ágoston kifejti, hogy a mitikus teológia és az állami kultusz merőben emberi alkotások, amelyekkel szemben a theologia naturalis értékét hangsúlyozza. Végeredményben azonban Szent Ágoston kinyilvánítja, hogy a három fajta teológia egyikétől sem lehet örök életet remélni, s ezekkel szemben a keresztény tanítás igazságát emeli ki. Szent Ágostonnak a Varro-kritikán keresztül kifejtett tanai, amelyek egy nagy vallásfilozófiai mintaváltást jelentenek, alapvető hatást gyakoroltak az egész későbbi európai gondolkodásra.