A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének Ismeretelmélet Osztálya szeretettel meghív minden érdeklődőt

Forgács Bálint (ELTE)

A testesültség mint a kogníció átfogó modelljének korlátai

című online intézeti előadására.

Az előadás összefoglalója:

A testesült (embodied) kogníció elmélete bő két évtizede nem csak a nyelvfeldolgozás idegi beágyazottságának, de a magas szintű kogníciónak és agyműködésnek is nagyhatású modellje. Az elméletet alátámasztó kutatási eredmények azonban nem állnak erős lábakon, valóban perdöntő kísérletek és adatok nem kerültek nyilvánosságra. Először a testesültséggel kapcsolatos elméleti problémákat tekintem át, mint amilyen újszerűségének kérdése (pl. a képi gondolkodás szakállas vitája), a műveletek nélküli (asszociációalapú) agyműködés problematikussága, illetve az elmélet cáfolhatósága (pl. hipotézisek helyett gyakran axiómákat javasol).

Ezután a rendelkezésre álló idegtudományi adatok értelmezésének korlátait mutatom be (pl. a korai szenzomotoros aktivációk automatikussága), majd saját kutatásaim alapján amellett érvelek, hogy a metaforák agyi feldolgozása nem támasztja alá az embodiment azon javaslatát, hogy a metaforikus leképezések a konkrét forrástartományok aktivációja révén tennék lehetővé az absztrakt gondolkodást. Noha a testesültség kutatása fontos eredményeket hozott a kognitív tudomány számára, a kísérleti adatok alapján nem alkalmas a kogníció átfogó új modelljét nyújtani. A konklúzió talán kevésbé meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy elméleti újításai, legalábbis információ feldolgozási szempontból, jobbára neo-behaviorista gyakorisági és asszociációs tanok új köntösben, amelyek inkább visszalépést jelentettek az agytevékenységet szimbolikus műveletekként modellező elképzelésekhez képest.

Időpont: 2021. május 11. (kedd), 16. óra

Az eseményhez csatlakozni lehet:

* számítógéppel vagy okostelefonnal: az (ajánlott) Zoom alkalmazáson keresztül a 945 0923 9050 meeting ID és a 000000 passcode megadásával vagy böngésző használatával a következő linken:

https://tinyurl.com/btk-fi-forgacs

* telefonvonalon a +36-1-779-9126 telefonszámon keresztül a 945 0923 9050 meeting ID (és szükség esetén a 000000 passcode) megadásával.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!