Nyolcvankét kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet, köztük Schmal Dániel, intézetünk tudományos főmunkatársa, jelenlegi intézetigazgatónk, valamint Tőzsér János, intézetünk tudományos tanácsadója.

A kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók március 28-án vehették át az MTA Székház Dísztermében a rangos cím megszerzését igazoló oklevelet.

Az ünnepélyes oklevélátadásról az MTA honlapján olvasható részletes beszámoló.

Schmal Dániel akadémiai doktori értekezése a modernitás kialakulásának egyik legfontosabb vonatkozását, a modern én születését mutatja be. A modernitás áttörését szokásosan a 17–18. századra teszik. Schmal Dániel e folyamat megindulását két-három évszázaddal korábbra datálja, egyszersmind újraértelmezi a modernitás mibenlétét. Ennek megragadására három központi fogalom köré épülő szempontrendszert dolgoz ki. Az élet és a gondolkodás különféle területeinek differenciálódása következtében az énnek egymástól független szerepek sokaságát kell betöltenie. A különféle szerepek megkívánják az én új egységének létrehozását, integrálását. A differenciálódás és az integrálódás kiváltják a fokozott reflexió igényét. A dolgozat mélységükben elemzi a 16–17. századi skolasztika vitáit. Ez a tematikus bővítés, valamint az átfogó problémafölvetés a kanonizált filozófusokat – Descartes, Locke és Leibniz elemzéseit az énről, illetve a személyről – és a hátteret adó irányokat, kisebb szerzőket egyaránt új megvilágításba helyezi. A dolgozat egyik legjelentősebb eredménye a descartes-i én különböző dimenzióinak fölvázolása. Az értekezés az utóbbi idők magyar filozófiatörténeti kutatásainak kiemelkedő teljesítménye. Eredeti, sok tekintetben újszerű képet nyújt egy teljes történeti korszakról, ezen belül pedig az egyik legjelentősebb filozófiai probléma megoldásáról. Nem pusztán egy történeti szempontból érdekes kérdést elemez, hanem korunk egyik kulcsproblémájának genezisét tárja fel.

Tőzsér János akadémiai doktori értekezése a metafilozófia területéhez sorolható. A disszertáció a filozófia szerepét vizsgáló vitához szól hozzá, és eredeti álláspontot védelmez ebben a kérdésben. A disszertáció tézise szerint a filozófia mint episztemikus vállalkozás kudarcot vallott, mivel a nyugati filozófia története során nem sikerült szubsztantív filozófiai igazságok tudására szert tenni. Mindennek bemutatása az analitikus filozófia retorikai keretében a szkeptikus attitűd kiemelkedő teljesítménye. A filozófiai érvek és vélemények kapcsán a szerző hatalmas ismeretanyagot mozgat meg. A szerző generációjának egyik kiemelkedő, originális gondolkodója. Munkája az analitikus filozófián kívül álló hagyomány felől is magasra értékelhető, és a kontinentális filozófia művelői számára is fontos tanulságokkal szolgál. Legfontosabb új tudományos eredménye az, hogy a metaszkeptikus attitűdöt és ismert érveléstechnikáit egy új etikai-egzisztenciális metafilozófiai problematika inaugurálására használja fel. Az értekezés igazolta, hogy a szkeptikus attitűd a filozófia alapkérdéseihez hasznosan kombinálható az analitikus filozófia fogalomelemző eljárásaival. Ennek eredményeként a dolgozat bemutatta, hogy a mai filozófia tartalmi tézisei mint általánosítások nem tarthatók. Ami az értekezés témájához kapcsolódó művei visszhangját illeti, kevés filozófusnak sikerült az elmúlt évtizedekben akkora hatást kiváltania, olyan izgalmas vitákat generálnia, mint neki.