A BTK Filozófiai Intézet Filozófiatörténet és eszmetörténet osztálya szeretettel meghív minden érdeklődőt Tóth Olivér István a Szubsztancia – egy gyakorlati fogalom című osztályszemináriumára.

Az előadás összefoglalója:

Mennyiben lehet hatással az egyéni életvezetésre a filozófia? Egyfelől úgy tűnik, hogy Spinoza Etikája semmi másról nem szól, mint az egyéni életvezetés filozófia általi ésszerű reformjáról, másfelől azonban az egy szubsztancia úgy a gondolatokat, mint a cselekedeteket teljesen meghatározza. Mi több, egyes szerzők (Della Rocca, Schliesser, Sangiacomo) azt is kétségbe vonják, mennyiben beszélhetünk egyáltalán metafizikailag szabatos nyelven egyéni életvezetésről, hiszen az egyéni szubjektum pusztán a képzelet által konstituált illúziónak tűnik, amelyet az ismeret második és harmadik neme felold. Ezen értelmezés szerint a filozófia az egyéni életvezetést nem megreformálja, hanem felszámolja. Ezekkel az értelmezésekkel szemben azt állítom, hogy az önálló cselekvő és megismerő szubjektivitásunk nem, csak a cselekvéseink spontán meghatározására való képességünk oldódik fel a filozófiai megismerés nyomán egy szubsztanciában. Carle Carlisle a spinozai Etika egy teoretikus és egy gyakorlati oldalát különbözeti meg, ahol a gyakorlati oldal annak a tudatosítását és begyakorlását jelenti, hogy minden képzetünket Istenre, a szubsztanciára vonatkoztassuk. Ursula Renz nyomán ezt a vonatkoztatást a vágyaink a nemlétezőtől való elfordításaként és a létezőhöz való odafordulásaként értelmezem, amelyet Boros Gábor nyomán egy megtérési folyamatként fogok fel: az egyén valódi lényegét alkotó vágyak Istenre való vonatkoztatása által teljes gondolkodásunk megváltozik, az egyén lényegileg átformálódik, újjá születik. Martin Saar nyomán azt állítom, hogy egyedül ez az újjászületett egyén az, aki képes az ember természetes életformájára, a szabadságra. A szubsztancia gyakorlati fogalma állításom szerint tehát az, amely Spinoza Etikájának gyakorlati felfogásában jelenik meg, amelynek megismerése csak az életvezetés megváltoztatása által lehetséges. A filozófia tehát nem felszámolja az egyént, hanem éppen hogy bevezeti a nemlétből a létbe.

Időpont: 2023. február 9. csütörtök, 15:30

Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)

Az eseményhez online módon is lehet csatlakozni a következő linken:

https://us06web.zoom.us/j/89710830406?pwd=T3grRkhVbWdwOG0wbndFUWZJcWx5dz09