A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Cseke Ákos (PPKE BTK)
A történelem esztétikája. Foucault mint történész
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. május  3. 16:00

Absztrakt:
A kései Foucault, mint ismeretes, „a létezés esztétikájaként” tekintett saját gondolkodására, amely szóösszetételben az „esztétika” mindenekelőtt a kereszténységgel mint történeti valósággal azonosított, az engedelmesség törvényére alapozott morállal való szakítást jelentett, egy olyan „életstílust” vagy „önkultúrát”, amelyben az ember nem másoktól kapja parancsba, hogy kivé kell válnia és mit kell tennie, hanem maga találja ki és alkotja meg „bátran” és „szabadon” önmagát. A kérdés, amelyre az előadás során választ keresünk, a következő: mit jelent és milyen következményekkel jár a filozófiai gondolkodásnak ez a felfogása a történettudomány területén? Létezik-e, lehetséges-e a létezés mellett a történelemnek is egy olyan „esztétikája” – és Foucault történeti-filozófiai kutatásai nem a történelemnek ezt az „esztétikáját” valósítják-e meg –, amelyben a történelemmel foglalkozó és szembesülő ember nem vagy nem pusztán feltárja, a történettudomány érvényesnek tartott szabályainak és parancsainak engedelmeskedve, a történelem objektív valóságát, hanem szenvedélyesen kitalálja és megalkotja magának és másoknak azt a történetet vagy történelmet, amelynek igazsága, mint Foucault mondta egy 1980-as interjúban a maga könyveiről, elsősorban nem a múltban, hanem „a jövőben van” („la vérité de mes livres est dans l’avenir”)? Mit jelent a történelemnek ez az „esztétikája”, és miként változtatja meg ez az „esztétika” a történettudományról, a filozófiáról és egyáltalán az emberről alkotott képünket?