A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt Kovács Gábor Tamás Gáspár Miklós modernitásai és a politika halála című intézeti szemináriumára.

Az előadás összefoglalója:

Modernitások – a többes számot a filozófus gondolati útja, az egymást követő stációkban bekövetkező filozófiai-világnézeti pozícióváltások– módosulások ténye indokolja. Ezek következtében megváltozik az a koncepcionális struktúra vagy referenciális keret, amelyben a modernitás fogalma elnyeri a maga jelentését. Az intellektuális pályafutás egészét alapvetően meghatározza a politikum, a politika világa iránti töretlen és szenvedélyes érdeklődés – a pálya elején írott A Szem és a Kéz (1983) és annak végső zárókövének tekinthető, közvetlenül a szerző halála előtt– 2022 decemberében megjelenő Öt tanács a hazának címmel megjelent szöveg egyaránt politikafilozófiai esszé. Ilyenformán a politikafilozófia az a terület, amelyhez hozzárendelhető a szerző – a kategorizálást egyébként nemigen tűrő – munkássága. Szükségképpen csak vázlatról lehet szó, hiszen a terjedelmileg is impozáns életmű a maga teljességében még feltáratlan. Mindazonáltal a két fogalom – modernitás és politikum – reményeim szerint adhat egyfajta hosszanti metszetet az életműről, szerény hozzájárulásként az oeuvre kritikai feldolgozásához, ami örvendetes módon már elkezdődött.

Időpont: 2023. május 2. kedd, 14:00

Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)

Az eseményhez online módon is lehet csatlakozni a következő linken:

https://us06web.zoom.us/j/82247940807?pwd=d1VmcHVkZjlKQ253MkhyNm04dUZUdz09