Vajda Mihály meghalt.

Valószínűleg nincs senki a magyar filozófiai életben, aki ne tudná, kit vesztettünk el tegnap este. Kívülállóknak: az MTA rendes tagját, nemzetközi hírű és rangú filozófust, a Filozófiai Intézet egykori igazgatóját (2009-2010), a Debreceni Egyetem rendszerváltás utáni, iskolateremtő tanszékvezetőjét és a Lukács tanítványai alkotta Budapesti Iskola utolsó tagját, számos könyv, tanulmány szerzőjét. Kívülállók is tudhatják, hogy Vajda Mihály elvesztése szellemi közéletünk pótolhatatlan vesztesége.

Mindenki Misunak ismerte, szólította. Azok is, akik szívesen látták volna őt távol a hazájától, és ki akarták űzni a filozófiából is. Misu gondolkodói tartást, eleven szellemiséget, összetéveszthetetlen intellektuális stílust képviselt, mégpedig tematikailag is széles skálán mozogva: a praxis-marxizmustól a fenomenológiáig, a történelem- és politikafilozófiától az esztétikáig, az egzisztenciálontológiától a személyes sors filozófiájáig, utolsó éveiben – a gondolkodása hiteléért haláláig jótálló és gondot viselő – Szókratész képzeletbeli beszélgetőtársaként.

Heller Ágnes írta róla, hogy a Budapesti Iskolában a „radikális kérdéseket” rendre Misu szokta föltenni. Ha volt alapvonás Vajda filozófiájában, ez talán a tőle mindvégig gyakorolt radikális kérdezés volt. Így volt radikális kritikai és rendszerkritikai értelmiségi is. Azok közé tartozott, akiről elmondható, hogy a legszélesebb intellektuális érzékenységgel, hittel és szenvedéllyel élte meg filozófusként a maga gondolkodói létét, és ezt a gondolkodói érzékenységet, hitet, szenvedélyt utolérhetetlen derűvel, természetességgel és közvetlenséggel osztotta meg másokkal.

Szerette idézni Nietzsche gondolatát: „Fokozatosan kiderült számomra, mi is volt eddig minden nagy filozófia: nem más, mint szerzőjének önvallomása, s egyfajta akaratlan és észrevétlen memoár; valamint azt is, hogy a morális (és moráltalan) szándékok alkották minden filozófiában azt a voltaképpeni életcsírát, amelyből az egész növény sarjadt.” De joggal idézhette volna Nietzschétől ezt is: „A filozófus alkotása az élete (elsősorban, a műveit megelőzően).” Ez a jellemzés kevés jelenkori filozófusra illik inkább, mint Misura, aki ismerte és jól értette „a morális (és moráltalan) szándékokat”, hiszen az ő filozófiája is ezekből sarjadt. És, meggyőződésem, az is teljes mértékben igaz rá, hogy amit „elsősorban, műveit megelőzően”, az egész életútjával – egy teljes élettel – művelt, egy „nagy filozófia” hiteles „memoárja” lett.

Hévizi Ottó

Kép forrása: https://m.blog.hu/ke/kettosmerce/image//46132_vajda_mihaly.jpg