Ludassy Mária Széchenyi-díjas filozófiatörténész, az ELTE professzora volt. 82 éves korában hunyt el.
E megemlékezés intézményes indoka, hogy pályakezdő filozófiatörténészként az MTA Filozófiai Intézetébe került és ez meghatározta későbbi szakmai életútját is. Személyes oka pedig, hogy 1989-ben az ő témavezetésével kezdtem meg MTA kandidátusi ösztöndíjamat, először az Intézetben, majd átkerülve az ELTE-re, amely az 1996-ban elnyert PhD értekezéshez vezetett. A kutatásom témája a mérséklet fogalma volt a skót felvilágosodásban – egy olyan téma, amelyhez legjobban (Madarász Aladár mellett, s különösen Hont István Cambridge-be emigrálása utána) ő értett – és nem csak elméletben.
Ludassy Máriáról közismert, hogy a Lukács-óvodához tartozott. De nem tekinthető tipikus pártkádernek, sőt, káder gyereknek sem. Szülei Erdélyből települtek át, s együtt az ötvenes években személyesen is elszenvedték a Rákosi rendszer elnyomását. Ezért amikor középiskolai tanárának, Heller Ágnesnek a bíztatására is, a hatvanas évek elején a pesti egyetemre került, meglehetősen idegennek érezte magát a káder-gyerekek között. Életrajzi beszélgetésében erről így vallott: „a filozófia szak a marxizmus-leninizmus letéteményesének tűnt, és ennek megfelelően, ott rajtam kívül mind kádergyerekek voltak, a későbbi demokratikus ellenzék tagjai is. Kis János édesanyja az Írószövetség pártitkára volt, legjobb barátnőm, Erdélyi Ágnes apja orvos, a BM kórház igazgatója, tehát eléggé egyedüli jelenség voltam ezzel a háttérrel”. Szerencsére tanárai között feltűnt Márkus György, aki meghatározó befolyást gyakorolt gondolkodására. Így került a Lukács-óvodába, mestere, Márkus György közvetítésével. Bár negyedévesen belépett a pártba, a ’68-as tiltakozások hatására elveszítette egyetemi gyakornoki státusát. Ekkor jelentett számára menekülési útvonalat az Intézet. „Szerencsém volt, hogy Lukács József, a Világosság főszerkesztője, akinek tetszettek a Világosságban korábban megjelent tanulmányaim, 1969-ben a Filozófiai Intézetbe került, így négy hónap munkanélküliség után fölvett. Márkus, Vajda Mihály, Bence György, Kis János már ott dolgoztak”. Ezzel tulajdonképp el is dőlt, hogy a Lukács-óvodások mellett a leendő demokratikus ellenzék magjában találta magát. Márkusék, sőt Bence és egy időre Kis János is külföldre távozott, Ludassy itthon maradt. De ’73-ban, Hellerék elüldözését követően kilépett a pártból, és a Charta ’77 mozgalom elnyomása ellen is tiltakozott. Ennek ellenére a partszélen maradhatott, hol az ELTE-n (bár nem taníthatott), hol az Intézetben. A hetvenes évek elején kandidátusi fokozatot szerzett, majd a nyolcvanas évek második felében akadémiai doktoriját is megvédte.
A rendszerváltás után professzor lett, de nem élt a kínálkozó lehetőségekkel, sem a politikába nem szállt be, mint Kis Jánostól Bence Györgyig annyian, sem akadémiai, vagy egyetemi vezetői karrierre nem tört. Könyveket írt, rendszeresen és kitartóan, példát mutatva szorgalmával is, pedig ő úgy érezte, csak kedvenc szerzői társaságában társalogva mulatja az időt. Hogy a Tudományos Akadémia nem kért belőle? Máig nehezen értelmezhető számomra, legfeljebb őszinte, szókimondó természete okolható érte, amellyel könnyen szerzett magának ellenséget.
Tudományos érdeklődése a politikai és morálfilozófia modern kori klasszikusaira terjedt ki, Machiavellitől és Hobbes-tól Robespeirre-ig, majd utóbb a 19. és a 20. századra is kitekintéssel. Főként a brit és a francia felvilágosodás érdeklelte, Voltaire és Hume, Rousseau és Smith, s persze a forradalmárok is, akiket bátran kritizált. Hőse viszont egyértelműen Condorcet volt, akiről ezt írta utolsó, idén megjelent kötetében: „Condorcet, a filozófiatörténet – talán Spinoza mellett – egyik legrokonszenvesebb alakja, mesteremmel, Márkus Györggyel közös kedvencem. A manapság dúló útszéli antiracionalizmus és univerzalizmus-ellenesség, az emberi jogot és emberi méltóságot tagadó ideológiák ellenében szellemi védőpajzsom.”
Engem Forrai Gábor irányított Ludassy tanárnőhöz. Oxfordban voltunk, Soros-ösztöndíjjal, még a rendszerváltás előtt, s említettem, hogy politikai filozófiából szeretnék doktorálni. Gábor azt mondta az éjszaka közepén: ebben a filozófiai ágban Ludassy Mari a legjobb.
Hogy miben állt Ludassy Mária filozófiatörténészi kiválósága? Elsősorban is töviről-hegyire ismerte a szerzőit, akikkel foglalkozott. S nemcsak az embert, hanem a szövegeit is ugyanilyen alaposan értette. És mivel volt kellő összehasonlítási alapja, ezért igencsak jól hasznosítható értelmezéseket adott Hume-tól Diderot-ig, d’Holbachtól d’Alembert-ig, és tovább Montalembert-ig, és még tovább Charles Maurrasig és Maritainig.
De tanári személyisége is igazán felejthetetlen. Magával ragadóan tudott kedvenceiről beszélni, anekdotázni, aztán a szöveghez közel hajolva értelmezni. És persze távlatosan tette ezt, soha nem ragadt bele a történelmi pillanatba, hanem azért érdekelte a múlt, hogy az általános emberit megértse, s ezáltal a mi kihívásainkra keressen választ. Időnként kénytelen-kelletlen magára vállalta a közértelmiségi szerepkört is, időnként elragadta a hév, akkor tudott vaskosan is fogalmazni. De a racionális vita kiábrándíthatatlan híve volt, ez tette lehetővé, hogy odafigyeljen a tanítványai mondandójára is. Még akkor is, ha azok több kérdésben más értékek mellett kötelezték el magukat, mint én is. A politikai gondolkodás nem tette vakká, és mivel időnként ő is tévedett, mások tévedését is képes volt elfogadni. Az ELTE filozófia szakához kapcsolódó politikai filozófiai doktori iskola mestereként nemzedékek kinevelésében vállalt szerepet a rendszerváltás után, először Bence György oldalán, aztán egyedül maradva is.
Örökre hálás vagyok neki azért, amit tanított: a szakmai ismeretekért is, a tanári támogatásért, majd a pályatársat megillető barátságért, amely a politikai táborok közti árkok fölött is képes volt hidat verni.
Horkay Hörcher Ferenc
A fotó a Doktoranduszok Országos Szövetségének Ütközéspontok című konferenciáján készült (PPKE BTK, 2015. május 22–23.),
amelyen Ludassy Mária (ELTE) és Horkay Hörcher Ferenc (PPKE/MTA) egyaránt plenáris előadást tartott. Hörcher Ferenc egyben a konferencia fővédnöke is volt.
