Egyed Péter 1954-ben született Kolozsvárott, ismert értelmiségi családból; apja Egyed Ákos történész, húga Egyed Emese irodalmár. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a kolozsvári egyetemen folytatott filozófiai és szociológiai tanulmányokat. Már az egyetemi években, 1973-tól kezdve rendszeresen publikál, először a hallgatók azóta legendás hírűvé vált folyóiratának, az Echinoxnak a magyar oldalain, majd a Korunkban; szépirodalmat, irodalomkritikát és elméleti tanulmányokat egyaránt. 1977-ben, még diploma előtt jelentkezett bemutatkozó szépirodalmi kötetével (A parton lovashajnal), a harmadik Forrás-nemzedék ígéretes tagjaként. Végzés után őt is érintette az akkori román tanügy kötelező kihelyezési gyakorlata, amely sok értelmiségi életutat tört derékba, és különösen a magyar kisebbségi értelmiség számára volt kártékony. Ennek révén került tanárként a temesvári közlekedési líceumba, ahonnan 1980-ban sikerült visszatérnie Kolozsvárra (második kötete még Temesvárott látott napvilágot). A nyolcvanas években a Kriterion kolozsvári fiókjának szerkesztőjeként dolgozott. Ő jegyezte többek között Bretter György Itt és mást című poszthumusz gyűjteményes kötetének előszavát (A demokratikus mondat szerelmese, 1979), még mielőtt formálisan a kiadó munkatársa lett volna. (Később többször is visszatért Bretter életművének filológiai rekonstrukciójához és filozófiai értelmezéséhez, legutóbb a 2007-ben megjelent Bretter György filozófiája című, általa szerkesztett összeállításban.) Szerkesztőként neki köszönhető néhány filozófiai alapmű hozzáférhetővé tétele a romániai magyar közönség számára (például John Stuart Mill: A szabadságról című esszéje, 1983). Utolsó jelentősebb szerkesztői munkája a hatalom által korábban visszatartott, a kiadónál elfekvő kéziratok közül Szilágyi István Agancsbozót című terjedelmes regényének szöveggondozása volt 1990-ben. (Ezek a művek gyors egymásutánban, Tiltott könyvek szabadon jelzéssel jelentek meg.) A kiadói évek alatt is rendszeresen jelennek meg saját írásai, kötetei.

Az egyetemi tanítás és a rendszeres szakfilozófiai tevékenység lehetősége a romániai rendszerváltással nyílt meg a számára. A román kommunizmus bukásakor az országban a magyar nyelvű felsőoktatás kritikus helyzetben volt; nemzedékek estek ki vagy az emigráció miatt, vagy egyszerűen azért, mert az arra alkalmas emberek el sem kezdhették egyetemi pályafutásukat. Egyed Péternek alapvető szerepe volt a romániai magyar filozófiai kultúra megőrzésében és megújításában, többek között abban, hogy a rendszerváltás utáni első egyetemi nemzedékekből, tanítványaiból kinevelődjék az a réteg, amely tovább tudja működtetni és fejleszteni a teoretikus gondolkodást az új, szabadabb körülmények között is, amelyek közt a magyar-magyar és a nemzetközi együttműködés immár evidenciának tekinthető. A tanítási és utánpótlás-nevelési tevékenységhez kapcsolódik Egyed Péternek a folyóirat-kultúra megújításában játszott szerepe is. Jelentősen hozzájárult a Korunk rendszerváltás utáni továbbéléséhez és fejlődéséhez, hathatósan támogatta a fiatalabb nemzedék által alapított filozófiai lap, a Kellék alapítását, majd létrehozta a kolozsvári doktoriskola saját folyóiratát Többlet címmel. Kezdeményezője volt az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság alapításának, amely kezdettől fogva együttműködött a Magyar Filozófiai Társasággal, amely utóbbinak Egyed Péter több cikluson keresztül elnökségi tagja volt. A magyar-magyar filozófiai kapcsolatok mellett jelentős szerepe volt a magyar filozófia nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítésében, különösen az olasz kultúra irányában.

Saját filozófiai szakpublikációiban mindvégig megmaradt a politikafilozófia klasszikus problémáinak a primátusa, középpontban a szabadság fogalmával. Ezt az alapvető érdeklődést filozófiatörténeti kutatásokkal támasztotta alá, amelyeknek szerves részét képezték a magyar filozófia történetét tárgyaló vizsgálódások, különösen a magyar, és ezen belül az erdélyi kantianizmus terén. Intézetünkkel is e kutatási témája révén került szorosabb kapcsolatba a Recepció és kreativitás című nagyobb lélegzetű kutatási projektünk résztvevőjeként.

A legutóbbi magyarországi rendezvényekre való meghívások elől már udvariasan, különböző ürügyekre hivatkozva kitért, véletlenül sem említve betegsége okozta fájdalmait, melyeket a konoksággal határos emberi tartással viselt. Jellemző módon utolsó üzenetváltásaink során sem tért ki állapotára, betegsége kilátásaira, mindig csak a jövőről, saját alkotói terveiről és folyamatban lévő közös dolgainkról beszélt.

Ennek az emberi és filozófusi tartásnak az emlékét kívánjuk megőrizni, a még vele együtt kigondolt terveink megvalósítását ígérve. Nyugodjék békében!

Mester Béla