A HUN-REN BTK Filozófiai Intézet meghív mindenkit Hörcher Ferenc (HUN-REN BTK Filozófiai Intézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Schvéd Brigitta (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Szó és kép a koramodern női ön-reprezentációk szolgálatában: Artemisia Gentileschi és Margaret Cavendish című előadására.
Időpont: 2024. november 12. kedd, 14:00
Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)
Az esemény megtalálható Facebookon is, ide kattintva.
Az eseményhez Zoomon is lehet csatlakozni, ezen a linken:
https://us06web.zoom.us/j/86968641631?pwd=L8KvUdkavvu65zZpwR0Xyv16atudVV.1
Az előadás absztraktja:
A koramodern korszak számos példát nyújt női alkotók ön-reprezentációjára. Előadásunkban egy kora újkori női szerző tollából született önéletrajzi írást hasonlítunk össze azokkal az arcképekkel, amelyek a korszak egyik legismertebb női festőjétől származnak. E módszertani döntésünk alapját az adja, hogy reményünk szerint érdekes fényt vetnek egymásra ezek az eltérő kifejezésforma keretei között született alkotások. Az önéletírás műfaja természetes módon térben és időben nagyobb mozgástérrel rendelkezik, mint az önarckép, amely viszont az arc sajátosságait festői-vizuális eszközökkel tudja jellemezni. A szerzői fogalomkészletet a festő palettájával lehet összevetni. Egy önéletírás születési körülményei megfeleltethetők annak a művészi folyamatnak, ahogyan egy igazán tehetséges festő saját kezűleg alkot képet önmagáról. Esetünkben a különleges önéletrajzi írás szerzője Margaret Cavendish, akinek biográfiai esszéje A True Relation címmel 1656-ban jelent meg, a tehetséges festő pedig nem más, mint Caravaggio követője, Artemisia Gentileschi, akinek bibliai és mitológiai nőalakokba bújtatott önarcképei már szinte közvetlenül megalkotásukat követően híressé váltak a 17. század elején.
Cavendish a szakirodalom szerint annak érdekében írta meg, majd jelentette meg nyomtatásban is emlékiratát, hogy megfordítsa a vele kapcsolatban terjesztett negatív társadalmi megítélést, s ezzel segítse műveinek az olvasóhoz való eljutását (Botonaki 1998, 159). Érdekes módon azonban az önéletrajzában alkalmazott újító erőfeszítései, valamint emlékiratának utóélete ön-reprezentációjának ellentmondásos értelmezését generálták. Gentileschi önarcképeinek hátterében, nem függetlenül az alkotói szándéktól, ismételten felmerült az ellene elkövetett erőszaktétel. Ez a traumatizáló életrajzi adalék azonban nem könnyítette meg Gentileschi önarcképeinek erőfeszítését, hogy igazságát kimondhassa, illetve, hogy megszilárdítsa helyzetét kora festőművészeti piacán. Elemzésünk során Gentileschi önarcképeihez fordulva analitikus támpontokat is keresünk Cavendish memoárjának kontextualizálásához és énfogalmának értelmezéséhez, miközben érintjük a szó és kép titokzatos kapcsolatának kérdését is, amely önmagában is fontos témája a kora újkori szerzőknek, a kereszténység különböző felekezeteinek több szempontból ellentétes teológiai előfeltevéseiből következőleg.
