A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Szücs László Gergely (MTA BTK FI)
Szociális szabadság és kritikai elmélet
című előadására.

Az előadás absztraktja
Előadásomban Axel Honneth politikai filozófiai művei alapján azt az érvmenetet rekonstruálom, melynek során a szabadság két ismert „berlini” típusa, a negatív és a pozitív szabadság mellett egy harmadik típus, a szociális szabadság fogalmának bevezetése mellett érvel. Bemutatom, hogy Honneth érvmenete akkor rekonsturálható, ha azt a klasszikus politikai filozófia, többek között Hobbes, Kant és Hegel vitájának kontextusába illesztjük. Honneth jól ismeri e szerzők érveit: hol precíz ellenérvek kidolgozásával, hol innovatív úrafogalmazásukkal támasztja alá saját álláspontját. Bemutatom azonban, hogy ez a nagyívű filozófiai érvelés feszültségbe kerül azzal a programmal, amelytől Honneth a kritikai elmélet megújítását reméli: amely szerint a társadalomkritika normái monologikusan sohasem következtethetők ki, hanem mindig csak konkrét társadalmi szituációkban, a mindennapi cselekvés tanulmányozásával körvonalazhatók.

Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

Időpont: 2017 február 21., 16:00.