A nemzetközi Continental Philosophy Review folyóiratban jelent meg az intézetünk munkatársának tanulmánya, amely Somogyi József (1898-1948) magyar filozófus 1924-ben Freiburgban íródott, eddig ismeretlen két levelének angol fordításban történő közreadása és elemzése révén vázol fel egy új képet Edmund Husserl (1859-1938) működésének és a fenomenológiai mozgalom – a kortárs filozófia e fontos irányzata – történetének freiburgi szakaszáról és érvel amellett, hogy a fenomenológia történetírása, sőt kortárs művelése miként profitálhatna a Somogyihoz hasonlóan eddig elhanyagolt, periférikus történeti személyek bevonásából.
Az intézetünkben működő Magyar Filozófiai Archívumhoz kapcsolódva készült tanulmány egyben az arra irányuló erőfeszítéseinket példázza, hogy a magyar és az egyetemes filozófia kapcsolattörténetét vizsgálva ne csupán a külföldi filozófus szakmai közösséget ismertessük meg a magyar filozófiatörténet elfeledett szereplőivel, hanem azt a hozzájárulást is feltérképezzük, amely akár egyes magyar történeti filozófusoknak tulajdonítható a filozófia egyetemes történetében; ezzel is segítve a magyar filozófiatörténet elhanyagolt alhagyományainak rehabilitálását.
E törekvések számára biztosíthat talán megfelelő helyszínt a jelenleg a Springer kiadókonszern által gondozott Continental Philosophy Review folyóirat (főszerkesztő Anthony Steinbock new yorki filozófiaprofesszor), amely nemcsak nemzetközi folyóirat-adatbázisokban szerepel (besorolás: SJR Q2), hanem az 1968 óta megjelenő, 1998-ig a Man and World nevet viselő folyóirat egyike a fenomenológia, illetve tágabb értelemben a kontinentális filozófia befolyásos fórumainak, amely fontos szerepet tölt be ennek az eredetileg Európában született filozófiai irányzatnak az Észak-Amerika, illetve a nemzetközi angolszász kulturális közeg felé irányuló hagyományozásában.
Somogyi József 1898-ben született Vácott és gimnáziumi tanulmányait szülővárosának piarista gimnáziumában végezte. Más tehetséges fiatalokhoz hasonlóan Somogyit sem motiválta a kötött iskolai tananyag (de facto autodidakta volt), azonban a filozófia iránti érdeklődését felkeltette a gimnáziumba frissen odakerült piarista paptanár Kisparti János (1885-1940), aki maga 1905-től kezdve tanult a pesti tudományegyetemen (Kisparti egyébként egy másik váci diákot is a filozófiához vezetett, aki később Husserl magyar fordítójaként tüntette ki magát). Érettségi után Somogyi katonaként szolgált a Nagy Háborúban, majd a budapesti és külföldi egyetemeken tanult. Külföldi peregrinációját az tette lehetővé, hogy elnyerte a Magyar Filozófiai Társaság 1922-ben a fenomenológia filozófia történetéről meghirdetett pályadíját (a kézirat 1926-ban jelent meg). 1929-ben Somogyi helyett báró Brandenstein Béla (1901-1989) juthatott filozófiai katedrához a budapesti tudományegyetemen (Somogyi 1930-tól a szegedi tanárképző főiskolán tanított; Budapesten pedig 1937-ben – egyébként éppen Brandenstein javaslatára – nominális professzori címmel tüntették ki, s). A második világháborút követően Somogyi végre lehetőséget kapott a budapesti tudományegyetemen, ahol 1947-től a külföldre távozott Brandenstein katedráján helyettesített, majd pedig 1947 telén esélyesnek tűnőként pályázott a II. sz. filozófiai tanszék betöltésére kiírt pályázaton (habár a Kornis Gyula [1885-1958], Lukács György [1885-1971], Prohászka Lajos [1897-1963] és Szalai Sándor [1912-1983] részvételél létrehozott bizottság paradox módon azt kifogásolta, hogy Somogyi nem a katolikus „filozófiának leghaladóbb [...] újthomista” irányát követi).
Mielőtt azonban 1948. febr. 26-án a minisztériumi intervenció eredményeként az ortodox marxista Fogarasi Béla (1891-1959), későbbi Kossuth-díjas akadémiai alelnök és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora (s egyben intézetünk alapító igazgatója), kaphatta volna meg a kinevezést, Somogyi Józsefet 1948. január 24-én, egy szombati napon reggel kilenckor elütötte a villamos Szeged külvárosában, ahol a nehéz körülmények között élő filozófus a piacra igyekezett kerékpárjával, hogy tejet vásárolhasson hétfős családjának.
Somogyi filozófiai és eszmetörténeti örökségével a rendszerváltást követően több konferencia is foglalkozott, sőt később egy emlékkönyv is született (a tanulmány szerzőjének korábbi előadása); azonban – a 19-20. századi magyar filozófia sok más elfeledett képviselőjéhez hasonlóan – Somogyit sem fogadta be méltóképpen a magyar filozófiai kánon, nem is beszélve a filozófiától eleve idegenkedő magyar kulturális kánon egészétől.
Érdemes még említenünk (amiről egyébként hallgat a Magyar Életrajzi Lexikon 1982-ben megjelent vonatkozó szűkszavú szócikke), hogy az ő fia Somogyi Sándor, aki 1937-ben született az öt gyermeke közül negyedikként és 1960-ban szentelték pappá, majd a Regnum Marianum katolikus ifjúsági közösség elleni állami retorziók részeként 1965-66 és 1970-74 között bebörtönözték.
Kép: Felirat a freiburgi egyetem történeti főépületének homlokzatán: „DIE WAHRHEIT WIRD EVCH FREI MACHEN [az igazság szabaddá tesz benneteket; Jn 8, 32] Forrás: A szerző felvétele (archív).
