Az "Ismeretelméleti műhely-szeminárium" következő rendezvénye 2016. október 20-án lesz 14.00-tól a 1014 Budapest, Országház u. 30. alatt található 224-es teremben.
Vitaindítót Gyarmathy Ákos tart A figyelem episztemikus szerepe az érzékelés hierarchikus modelljeiben címmel.

Absztrakt:
Ahhoz, hogy az érzékelés diszjunktív elméleteiben elkerülhető legyen az úgynevezett következmény elv, különbséget kell tenni az érzékelés mint faktív reprezentációs állapot és a tudás között. Jelen írásban amellett érvelek, hogy az episztemikusan releváns reprezentációk csak tudatos érzékelések lehetnek, amiből az is következik, hogy az episztemikusan releváns értelemben vett érzékelés indirekt folyamat. Amellett kívánok érveket felsorakoztatni, hogy az episztemikus szempontból releváns, igazolt érzékelési állapotok kizárólag a top-down kognitív rendszerekkel konzisztens, tudatos reprezentációs állapotok lehetnek. Jelen írás azzal a javaslattal él, hogy az episztemikus szempontból fontos reprezentációk körét (melyhez hozzátartoznak a perceptuális episztemikus indokok is) a top-down folyamatok eredményeképp létrejövő reprezentációkra kell korlátozni, az ezekre a rendszerekre ható egyéb folyamatokat pedig ki kell zárni az episztemikusan megbízható (credible) információforrások köréből.

Tudásszerzéshez megfelelő perceptuális állapotban lenni azt jelenti, hogy az alany normál körülmények között, bizonyos belső állapotai révén tudásra tesz szert. Ezt a kritériumot a következőképpen definiálom: az alany tudásszerzéshez megfelelő perceptuális állapotban van amennyiben a közeli, releváns lehetséges világokban az alany hiteit más hitek erősen dominálják (v.ö. Pettgirew 2016). Ennek értelmében, amennyiben az alanynak egy bizonyos tudásforrás által támogatott hitei a releváns, közeli lehetséges világokban nem erősen domináltak, úgy hiteit e tudásforrás nem indokolja.

Az olyan faktív állapotokkal kapcsolatban mint a veridikus percepció a diszjunktív elméleteknek a következő úgynevezett „következmény elv” ellenvetéssel kell szembenézniük. A diszjunktívisták szerint látni valamit ugyanolyan faktív és robosztusan episztemikus állapot mint tudni valamit (v.ö. Pritchard 2012). Ennek következtében „látni, hogy P” és „tudni hogy P” azonos episztemikus ranggal bírnak. Azonban látni valamit nem azonos valaminek a tudásával, hiszen míg az utóbbi maga után vonja az alany P-be vetett hitét, addig az előbbi nem. Például egy perceptuálisan episztemikus értelemben ideális helyzetben valaki láthatja, hogy P úgy, hogy nem hiszi, hogy P abban az esetben, ha az alany a perceptuális indokokat például tesztimoniális indokokkal írja felül. Ebben az esetben, hiába meggyőzőek, sőt veridikusak valakinek a perceptuális bizonyítékai, mivel más bizonyítékokra támaszkodva nem hiszi, hogy P, ezért nem is tudhatja, hogy P, noha továbbra is igaz, hogy látja, hogy P.

A hasonló esetek miatt plauzibilis azt gondolni, hogy „látni, hogy P” nem azonos „tudni, hogy P”-vel. Episztemikus szempontból a kettő között oly módon tehetünk különbséget, hogy míg az utóbb esetében elvárjuk, hogy olyan állapot legyen, mely garantálja az alany tudását, addig az előbbi állapottól csak azt várjuk el, hogy az alanynak a tudásszerzéshez megfelelő állapota legyen. Az utóbbi, mint episztemikusan előnyös állapot tekinthető olyan fallibilis kritériumnak, mely véges episztemikus erőforrásokkal rendelkező alanyok számára is kielégíthető anélkül, hogy automatikusan tudáshoz vezetne (v.ö. Pritcahrd 2012, v.ö. Wright 2004). Episztemikusan előnyös állapotban tehát még nem feltétlenül rendelkezik valaki tudással, azonban hiteinek azon támaszai, melyekkel kapcsolatban állapota ideálisnak mondható, megfelelő indokokkal szolgálnak és ebben az értelemben igazolnak az alany számára bizonyos hiteket, melyekkel az alany vagy rendelkezik vagy nem.

A következmény elv egyik fontos következménye, hogy az érzékelési állapotok nem lehetnek direkt okai hiteinknek, hiszen lehetséges, hogy valaminek az érzékelése nem vonja maga után a neki megfelelő hitet. Azaz érzékelési állapotaink csak abban az esetben válhatnak hitekké, amennyiben más indokok azokat nem írják felül. Továbbá hiteink (legalábbis az igazoltak) nem lehetnek kizárólag bottom-up folyamatok eredményei, azok mindenképpen a top-down folyamatok bevonásával formálódnak, melyeket egy integrált számítási rendszer értékel ki a más forrásokból származó adatok fényében. Új hit (epistemic update értelemben) tehát csak akkor jöhet létre, ha egy bizonyos információ elég magasra jut a számítási hierarchiában.
Amennyiben egy episztemikusan értékes információforrás feltétele, hogy indokokkal szolgáljon az alany számára bizonyos hitek mellett, akkor az érzékeléssel, mint tudásforrással kapcsolatban felmerül, hogy vajon milyen kogntivít képesség szükséges ahhoz, hogy érzékelési adatok indokokként jelenjenek meg az alany számára. Úgy tűnik, hogy a szakirodalomban az utóbbi években konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a külvilág változásairól számot adó információ top-down folyamatok közé emelése során a figyelem kulcsszerepet kap (v.ö. Dehaene et al. 2008, Prinz 2006, 2012, 2015; Carruthers 2012, 2015; Clarke 2016).

A globális (neuronális) munkaterület (GNWS) modell  (Baars 1983, 1988, 1997; Deheane Naccache 2001) szerint indokok csupán olyan információból származhatnak, melyekhez az alanynak tudatos hozzáférése van (Levy 2014). Ezek az agy moduláris alrendszereiből származó az úgynevezett globális neuronális munkaterületben online is jelen levő információk. E modell összhangban van az elme kettős modelljével (Kahneman 2011), mely szerint a tudatos döntésekért és következtetésekért az elme lassú, nagy erőforrásigényű számítási területei felelősek, míg az érzékelés kezdeti, alacsonyszintű folyamatai enkapszulált információk elkülönített modulokban való feldolgozásának eredményei. Az információt integráló területek alkalmasak arra, hogy a különböző moduláris alrendszerek információinak konzisztenciáját vizsgálják és ezek alapján döntéseket hozzanak és következtetéseket végezzenek. A GNWS modell szerint a figyelemnek központi szerepe van az információ online továbbításában mely adott esetben akár szelektív hatást is gyakorolhat az érzékelés tudatos tartalmára, amennyiben a GNWS túlterhelődik és bizonyos információkat nem tud feldolgozni, azok nem jelennek meg tudatos tapasztalatként sem. A munkamemória modellek (v.ö. Carruthers 2011, 2015) azonban kétségbe vonja a döntés és következtetés elhelyezhetőségét a kettős modellben, felvetve a nem-tudatos döntések és következtetések érzékelésbefolyásoló hatását. Ezekben a modellekben a figyelemben bekövetkező változások nem mindig tudatos döntések következményei, azonban ezek a modellek is a figyelmet teszik felelőssé az érzékelési adatok tudatosságáért. A figyelmi alapú, köztes reprezentációs modellben (v.ö. Prinz 2012, 2015) pedig az érzékelés bizonyos esetei maradnak meg nem tudatos szinten, melynek következtében az agyi reprezentációk egy bizonyos csoportja nem tudatosul. Az érzékelés prediktív modellje (v.ö. Clarke 2015) szerint az érzékelési adatok az alany személyi szint alatti (gyanakkor még már multimodális) illetve meta-modális rendszerekben generált elvárásainak falszifikációjaként értelmezhetőek. Ezekben a modellekben a figyelem szerepe, hogy egy úgynevezett biased verseny modellnek megfelelően fokozza a szinapszisokból származó információszerzés mértékét ezzel növelve az érzékelési adatokból nyert információ pontosságát. Egy adott forrás jelerőssége (pontosság-igénye) pedig a magasabb szintű előrejelzés tekintetében változik, attól függően, hogy egy adott előrejeluzéshez milyen tesztek szükségesek. Mivel ezekben a modellekben a top-down prediktív hipotézis megelőzi az érzékelési adatokat, ezért itt nem szükséges magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy mitől válik az érzékelési információ tudatossá, hiszen a felsőbb szinteken létrejövő előrejelzéssel való konzisztenciára az alsóbb szintek valószínűségi reprezentációi is rá vannak kényszerítve. A már eleve magasszinten, tudatosan létrejövő előrejelzések számára az érzékelési információk csak visszajelzésként szolgálnak az előrejelzés pontosságával kapcsolatban. E neuronális szintű visszajelzések hatására a magasszintű prediktív modell is módosul, ami ugyanakkor visszahat a falszifikációs elvárásokra is. Az ingerek aluldeterminációjának problémáját az elmélet úgy küszöböli ki, hogy hardwired hiba-neuronok aktivitásváltozásával magyarázza a predikciós teszteket, tehát a két rendszer információ-illeszkedése nem absztrakt módon hanem mechanikusan történik.

A figyelmi fókusz ezeknek a modelleknek a többségében azonban alárendelődik az episztemikusan hasznos, információintegráló rendszereknek, miközben a figyelmet sok esetben episztemikusan irreleváns folyamatok is befolyásolják. Az ilyen típusú hatások következtében a figyelem a különböző forrásból származó információkat integráló folyamatoktól függetlenül is változhat. E folyamatoknak azonban egyáltalán nem triviális az episztemikus illetve a reprezentáció-konstitúcióban játszott szerepe. Bizonyos megbízhatósági elméletek például amellett érvelnek, hogy nem-tudatos, ám megbízható rendszerek működése is megalapozhat episztemikus állapotokat (ezt használják ki a „chicken sexer” típusú érvek). Valamint amennyiben a hiteket minimalista értelemben viselkedési diszpozíciókként értelmezzük (mint ahogy azt a tudás elsődlegességét – knowledge first – hangsúlyozó elméletek védelmezői teszik) a stabil ám nem tudatos érzékelést befolyásoló folyamatok az episztemkusan releváns reprezentációk szintjére emelkednek anélkül, hogy az ezek által a rendszerek által szolgáltatott információkat a felsőbb, integratív rendszerek feldolgoznák.

Előadásomban amellett érvelek, hogy nem-tudatos mentális folyamatoknak episztemikusan hasznos reprezentációként való értelmezése csak akkor ellentmondásmentes, ha a következmény érv elkerülhető. Ha azonban ez nem lehetséges, akkor az információintegráló rendszerekben való megjelenés (melynek kulcsa a figyelem sajátos működése) az episztemikusan hasznos reprezentációk szükséges feltétele.

Habár az episztemikusan irreleváns testi folyamatok befolyásolják a magas szintű kognitív integrációs rendszerek által előállított reprezentációkat, ezek hatása lényegileg különböző az az episztemikusan hasznos indokokétól. A reprezentációra ható bottom-up, nem tudatos folyamatok egyrészt nem integráltak más információforrásokból érkező információkkal, másrészt ballisztikusak. Ennek következtében a reprezentációk íly módon történő episztemikus megalapozása ballisztikus folyamatokról lévén szó, automatikusan a reprezentáció megváltozásával járhat, ami elmossa a különbséget a veridikus percepció és a tudás között. Egy olyan modell, mely az episztemikusan releváns reprezentációk körét kiterjeszti e ballisztikus folyamatokra túlságosan érzékeny a megbízhatósági elméleteket is fenyegető gonosz démon érvekre valamint a sokkal hétköznapibb termosztát típusú Gettier esetekre. A reprezentációnak egy ilyen széles körű értelmezése tehát nem eléggé érzékeny a külvilág változásaira, hiszen ehhez nélkülözhetetlen a különböző forrásokból származó információknak a multimodális számítási rendszerek általi integrációja. Éppen ezért jelen írás azzal a javaslattal él, hogy az episztemikus szempontból fontos reprezentációk körét a top-down folyamatok eredményeképp létrejövő reprezentációkra kell korlátozni, az ezekre a rendszerekre ható egyéb folyamatokat pedig ki kell zárni az episztemikusan megbízható (credible) információforrások köréből.