A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt
Ullmann Tamás (ELTE)
A nyelv az evolúció idejében
című intézeti előadására.
Az előadás absztraktja:
Az előadás a nyelvet nem egyszerűen történeti időben vizsgálja, hanem a nyelvvel kapcsolatban még értelmes legtágabb időléptéken, az evolúció idejében. A nyelv keletkezésével és fejlődésével kapcsolatban mindmáig tisztázatlan kérdések sokasága merül fel, Chomsky például egyenesen úgy véli, hogy egyelőre a nyelv eredetére vonatkozó kérdést nem lehet feltenni. Ennek ellenére számos olyan jelentős kísérlet született, amely a nyelv evolúcióját próbálja felvázolni. Ezek közül csak kettőt mutatnék be, Bickerton és Donald elméletét. Mindkettő abból indul ki, hogy a nyelv szoros kapcsolatban áll az elsődleges és másodlagos reprezentációs rendszerek működésével, vagyis a nyelv és az elme reprezentációs mechanizmusának mikéntjét egyszerre kellene megértenünk. Ebben a megközelítésben a szintaxis problémája különleges és megvilágító szerepet tölt be. A szerzők állítása az, hogy a kifejlett nyelvhasználatot megelőzően, feltehetően volt valamiféle előnyelv, aminek a nyomai az elme jelenlegi architektonikájában is fellelhetők. A két elmélet arra is példa, hogy különféle tudományok empirikus eredményeit hogyan lehet egy átfogó elméletté összeállítani.
Kommentátor: Varga Péter András (BTK FI)
Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4, B.7.16. (Trapéz terem)
Időpont: 2020. március 3. (kedd), 14. óra
Hörcher Ferenc A Political Philosophy. Prudence, Moderation and Tradition című könyvét 2020. február 19-én, 17 órakor mutatják be az NKE-n. A kötetről beszélget:
Robert Grant (Prof. emeritus, Glasgow-i Egyetem)
Ryszard Legutko (Professzor, Jagelló Egyetem, Krakkó)
A könyvbemutató házigazdája John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke lesz. A beszélgetésen a szerző is részt fog venni.
Időpont: 2020. február 19. 17.00 óra
Helyszín: NKE, Ludovika Főépület, Zrínyi terem
Mindenkit szeretettel várunk, regisztrálni itt lehet.
A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt
Pléh Csaba (CEU)
A kollektív emlékezet empirikus és fogalmi elemzése: Halbwachs ma
című intézeti előadására.
Az előadás absztraktja:
Közel 100 éve fogalmazta meg a Durkheim-követő Maurice Halbwachs kollektív emlékezet felfogását, mely másik mentora, Bergson személyes emlékek elméletének adott társas/társadalmi értelmezést. Bemutatom, hogy Halbwachs már saját korában is a társas keretekről beszélve nagy gondban van, hogy hogyan kerülje el a csoportlélekszerű fantomokat. Halbwachs mai renenszánsza is kétarcú. Egyik oldalon a társadalmi reprezentációk elméleteiben próbálják lehorgonyozni, a másik oldalon viszont emlékezeti gyakorlatokban keresnek neki értelmezést. Halbwachs kollektív memória felfogása így válik nemcsak történeti forrássá, hanem a közösségi ismeretelméletek újraértelmezésének lehetséges kiindulópontjává is.
Kommentátor: Benedek András (BTK FI)
Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4, B.7.16. (Trapéz terem)
Időpont: 2019. február 18. (kedd), 14. óra
A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt
Lengyel Zsuzsanna Mariann (BTK FI)
Cassirer és Heidegger davosi vitája a filozófia alapjairól és lényegéről
című intézeti előadására.
Az előadás absztraktja:
Az 1929-es híres davosi vita Cassirer és Heidegger között olyan kérdésekről szól, amelyek továbbra is fontos kihívást jelentenek, a mai napig aktuálisak. Ezek közül az előadásomban egyetlen kérdést szeretnék rekonstruálni és továbbgondolni, nevezetesen azt, hogy mit gondolt a filozófia alapjairól és lényegéről e két 20. századi prominens gondolkodó. Az egyik oldalon Heidegger új Kant-képe hozzájárul a megértés filozófiai előfeltételeinek – imagináció felőli – továbbgondolásához, a másik oldalon pedig szintén meghatározó jelentőségű Cassirer Heidegger bírálata, valamint az a tény, hogy az 1920-as években Cassirer már nemcsak a neokantiánus iskola legkiválóbb filozófiatörténésze, hanem épp megírja a tudásformákról szóló saját fenomenológiáját, amelyben a kanti észkritika átalakul a kultúra kritikájává. Heidegger nagy vitát kiváltott 1929-es Kant-könyve mellett ritkán hangsúlyozzák, hogy a davosi vita döntő hátterét alkotja Cassirernek A szimbolikus formák filozófiája című fő műve is, amelyben – az ön-tudás kérdése mentén – 1923 és 1929 között lefektetette egy monumentális-általános elmélet alapjait a szimbólumképződés folyamatáról, amit a nyelvre, a mítoszra és a tudásformákra (tudomány, technika, kultúra, mítosz, nyelv, stb.) vonatkoztatott, centrumában azzal a nagy hatású tézissel, hogy az ember animal symbolicum. Cassirer a szimbolizációt tekinti az emberi gondolkodás megkülönböztető jegyének és egy általános tudáselmélet lényegi részévé teszi, meggyőződése, hogy e nélkül nem léteznek tudásformák, nem lehet felfogni a partikulárisban rejlő univerzálisat. A szimbolikus folyamatoknak nem egyszerűen valóság leképező funkciója van, hanem ez teszi lehetővé az ember számára a tudatosság meta-szintű folyamatait, más szóval centrális jelentősége van abban, hogy az ember megértésre képes. Az előadás célja, hogy továbbgondolja e kétféle nézőpont vitáját.
Kommentátor: Pongrácz Tibor (BTK FI)
Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4, B.7.16. (Trapéz terem)
Időpont: 2019. február 04. (kedd), 14. óra
A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt
Tim Crane (CEU)
What is religious belief?
című intézeti előadására.
Az előadás absztraktja:
Many philosophers and other commentators think of religious belief as a combination of proto-cosmological belief and moral belief or moral precepts: a theory of the universe plus a theory of how to behave. This conception of religious belief does not seem to have room for what is one of the most obvious and central features of religion: religious practice. Why should a combination of cosmology and morality give rise to practices like going to church, mosque or synagogue? In this talk I sketch an alternative conception of religious belief that gives an answer to this question.
Kommentátor: Szabados Bettina (BTK FI)
Helyszín: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4, B.7.16. (Trapéz terem)
Időpont: 2020. január 21. (kedd) 14 óra
27. oldal / 101