A HUN-REN BTK Filozófiai Intézet meghív mindenkit Ambrus Gergely Személyes azonosság: a személy redukálhatatlansága, minimális szelf és az önmagunk téves azonosításával szembeni immunitás című előadására, mely A szelf metafizikája és fenomenológiája sorozat keretében kerül megrendezésre.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az előadás az előzőekben meghirdetett időpont helyett (márc. 26.) egy héttel később, április 2-án lesz megtartva!

Időpont: 2024. április 2. kedd, 14:00

Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)

Az előadáshoz online is lehet majd csatlakozni ezen a linken:
https://us06web.zoom.us/j/89010368234?pwd=dAbnbibPDgAa44FKb1FaxXqEhoHTWe.1

Az esemény a Facebookon is elérhető erre a linkre kattintva.

Absztrakt:

Egy Hume óta elterjedt elképzelés szerint Énünk (avagy a szelf) redukálható mentális állapotaink valamely összekapcsolódó komplexumára, egy személy időbeni azonossága pedig az ilyenfajta – különböző időpontokban fennálló – mentálisállapot-komplexumok közötti pszichológiai viszonyokra redukálható. Az előadásban két olyan érvelést fogok vizsgálni, amelyek cáfolni kívánják a személy ilyenfajta redukcionista-relacionalista felfogását.

Az egyik bírálat, amely Schechtmanhoz fűződik (Schechtman 1990, 1996), arra támaszkodik, hogy a személy redukcionista felfogásának része, hogy a személyek azonosítása „személytelen” kell legyen, tehát hogy egy bizonyos személyt alkotó mentális állapotok meghatározásában nem hivatkozzunk magára arra a személyre, akinek a mentális állapotairól szó van (különben a személy definíciója cirkuláris lenne). Schechtman ellenvetése szerint azonban ez nem lehetséges, ugyanis az epizodikus emlékeket nem lehet személytelenül azonosítani. Amellett fogok érvelni, hogy Schechtman ellenvetése téves. Azt állítom, hogy egy emlékszerű mentális állapot autonoetikus mivolta (azaz, hogy az ilyen állapotok tartalmát az alany mint önmagával megtörténtet fogja fel) nem szükséges és nem is elégséges feltétele annak, hogy az illető állapot valódi emlék legyen. Nem szükséges, mert vannak olyan valódi emlékek, amelyek nem autonoetikusak, és nem elégséges, mert lehetségesek olyan nem valódi „kvázi-emlékek”, amelyek viszont autonoetikusak.

A másik bírálat Zahavi (2010, 2017) „minimális szelf” koncepciójához, illetve ahhoz a Wittgensteinhez és Shoemakerhez köthető elképzeléshez kapcsolódik, mely szerint önmagam azonosításában nem tudok tévedni, avagy másképp: a „én” névmás (szubjektumkénti) használata „immunis a téves azonosításra”. Zahavi szerint létezik egy olyan minimális szelf (ami magasabb szintű szelf fogalmaink alapja és előfeltétele), amely minden tudatos állapotunkban adódik, jelen van, és ezen minimális szelf azonosításában tévedhetetlenek vagyunk, szinkron és diakron is. Ha így van, akkor a redukcionista-relacionalista elmélet nyilván nem tartható, hiszen ebben az esetben minimális szelfem egy bizonyos időpontbeli azonosítása, illetve azonossági feltételei függetlenek attól, hogy milyen mentális állapotokban vagyok; továbbá, amennyiben minimális szelfem időben megmaradó, akkor önmagam időbeni azonossága független attól, hogy milyen pszichológiai relációk állnak fent a különböző időpontokbeli mentális állapotaim között. Ezzel a nézettel szemben arra hivatkozva fogok érvelni, hogy logikailag lehetségesek olyan helyzetek, amikor tévedünk önmagunk azonosításában, azazhogy nem logikai vagy fogalmi szükségszerűség, hogy minden adódó tudatélmény alanya én magam legyek, sem a jelenbeli, sem a múltbeli, emlékezésben adódó élmények alanya vonatkozásában. Emiatt nem logikailag szükségszerű egy redukálhatatlan és időben megmaradó minimális szelf létezésének a feltételezése sem, ami megalapozná az immunitási tézist.

Összefoglalva: az előadásban azt szándékozom megmutatni, hogy Schechtman és Zahavi ellenvetései nem érvénytelenítik a szelf redukcionista-relacionalista felfogását (ami persze önmagában még nem elégséges ezen koncepció igazolásához). Egyfelől, úgy tűnik, vannak olyan epizodikus emlékek, amelyek tartalmának nem része egy az emlékezővel azonos szelf tudata. Másfelől, még ha el is fogadnánk Schechtman és Zahavi koncepciójának közös feltevését, tudniillik, hogy a jelenlegi élményekre irányuló tudatos állapotoknak és a múltbeli élményekre irányuló epizodikus emlékeknek része egy szelf tudata is, az immunitási tézis tévessége miatt ez még nem biztosítja a szelf azonosságát.

A szeminárium sorozat további programját ezen a linken olvashatják.