A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Forrai Gábor (BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék)
A tény-vélemény megkülönböztetés dialógus-játék modellje
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. június 14. 16:00

Absztrakt:

A ténykijelentések és vélemény-kijelentések megkülönböztetése nagyon fontos szerepet játszik a szabad véleménynyilvánításhoz való jog és a jó hírnévhez való jog közti egyensúly biztosításában. Az előadás az megkülönböztetés elméleti alapjainak tisztázásához kíván hozzájárulni a formális dialektika eszközeivel. A gondolatmenet röviden a következő:

A jó hírnév ténylegesen akkor sérül, ha a közlést a címzettek (továbbiakban: olvasók) elhiszik. Tételezzük fel, hogy az olvasó úgy dönt arról, hogy higgyen-e a közlőnek (továbbiakban: újságíró), hogy számba veszi az írásban található érveket, és kikalkulálja, hogy ellenérveire az újságíró tud-e válaszolni. Akkor és csak hisz neki, ha tud. Ez a folyamat jól modellezhető egy dialógus-játékkal – a játékot akkor nyeri az olvasó, ha van olyan ellenvetése, amelyre az újságírónak nincs válasza. (A játék szabályai határozzák meg, hogy miféle ellenvetések megengedettek.) Az általam konstruált játékban az újságírónak van egy nyerő stratégiája, jelesül, hogy olyasmire hivatkozik érvelésében, amelyről az olvasónak nincs tudása. Az ezzel a stratégiával való visszaélés értelmezhető hamis ténykijelentésként. Ez az absztrakt modell azáltal kínál tényleges (noha részleges) magyarázatot a megkülönböztetésre, hogy a bíróságok szempontjából ésszerű feltételezni, hogy az olvasók a dialógus-játékban modellezett módon döntenek a közlésekről.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Takács Péter (egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem)
A félbehagyott, a félreértett és az elfelejtett 'Jogtudomány'
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. június 7. 16:00

Absztrakt:

Az előadás azzal foglalkozik, hogy megjeleníthető-e a "jogtudomány" eszméje a képzőművészetben, s ha igen, hogyan. A Justitia- és a Jurisprudencia-ábrázolások rövid összehasonlítása után három Jogtudomány-képet elemez: Raffaello Santi Jogtudomány fala (Giurisprudenza, 1508 Stanza della Segnatura) című freskóját, Edvard Munch Jogtudomány (Rettsvitenskap, 1887) című olajfestményét és Gustav Klimt Jogtudomány (Jurisprudenz, 1903-1907) című mennyezetképét. Az előadás nem esztétikai, hanem szemiotikai szempontból elemzi a szóban forgó alkotásokat, abban az értelemben, hogy a művészek mit közölnek korukkal a jogról.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Guba Ágoston (MTA BTK FI)
Czabán Izsák és az Existentia atomorum
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. május 31. 16:00

Absztrakt:

Eperjesen az 1650-es évek legvégétől gyors szellemi fellendülés kezdődött, amely azonban a történeti körülmények miatt csak igen rövid ideig tartott. Ezekben az években olyan önállónak tekinthető filozófiai művek születtek meg, amelyek kilépnek a hagyományos iskolarendszerbe illeszkedő filozófia keretei közül. Ugyancsak ebben az időszakban adják ki az eperjesi Czabán Izsák Existentia atomorumát Wittenbergben, amely egy korpuszkuláris anyagelmélet mellett foglal állást. Előadásom célja, hogy a wittenbergi és az eperjesi háttér bemutatásának a segítségével elhelyezzem az Existentia atomorumot a megfelelő filozófiatörténeti kontextusában.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Bárány Tibor (BME GTK)
Ami kifejezhető és ami nem - A kifejezhetőség elve a kortárs nyelvfilozófiában
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. május 17. 16:00

Absztrakt:

A kifejezhetőség elve szerint „mindig lehetséges, hogy a beszélő pontosan azt mondja, amit ki akar fejezni” (Searle 1968, 1969/2009, 1979). Az elv felemás filozófiai karriert futott be az elmúlt ötven évben. Egyrészről az elv valamelyik változata mind a mai napig implicit módszertani előfeltevésként ott munkál a jelentés természetével vagy a konvencionálisan kódolt szemantikai jelentésnek a teljes beszédaktus-jelentés kialakulásában játszott szerepével kapcsolatos viták hátterében. Másfelől viszont kevés szerző vizsgálta explicit módon magát az elvet, és érvelt mellette vagy ellene.

Előadásom első részében megvizsgálom, milyen szerepet töltött be az elv Searle korai beszédaktus-elméletében, és tisztázok néhány közkeletű félreértést az elv eredeti változatával kapcsolatban (l. pl. Kissine 2008, 2012). Ezek után – immár a Searle-féle beszédaktus-elmélettől függetlenül – azt fogom megmutatni, hogy az elv jól használható a teljes beszédaktus-jelentésre vonatkozó elemzések taxonómiájának felállításához. Az elv minden aktuális mondatra és megnyilatkozásra definiál egy fordítási vagy helyettesítési relációt, és attól függően, hogy mit követelünk meg az ún. pontos (értsd: maximálisan explicit és szó szerinti) mondatoktól, az elv más és más változatát kapjuk; és az, hogy az elv milyen változatával dolgoznak, jól karakterizálja az egyes álláspontokat. Végül – részben visszakanyarodva a searle-i beszédaktus-elmélethez – megvizsgálom, hogyan lehet érvelni a kifejezhetőség elvének egyes változatai ellen, illetve hogy az elv valóban ellentmondásban van-e Searle nézeteivel az ún. Háttérhez tartozó feltevésekről, amelyek a szerző feltételezése szerint minden aktuális mondat tartalmát meghatározzák (lásd Recanati 2003, Carston 2002, Navarro-Reyes 2009, Kannetzky 2001, 2002, Belleri 2004). Zárásként megmutatom, hogyan használhatjuk a kifejezhetőség elvét a hazugság és a félrevezetés fogalmi megkülönböztetésére (l. Saul 2012), illetve a politikailag korrekt nyelvhasználat működésének leírására.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Kovács Gábor (MTA BTK FI)
"Elég a valóságból - ígéreteket akarunk!" A politikai eszmetörténet kaméleonja: a populizmus
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. május  10. 16:00

Absztrakt:
A populizmus fogalmát oly sokféle összefüggésben és oly sok mindenre használják, hogy óhatatlanul elkezdünk gyanakodni: jelent-e valamit egyáltalán? Az elnevezés régtől fogva használatos a politikai eszmetörténeti szakirodalomban. Korábban a 19. század végének névadó amerikai farmermozgalmának és az orosz narodnyikoknak, valamint az ún. harmadik világ, Latin-Amerika és az arab országok bizonyos politikai mozgalmainak a leírására használták, ám a hírközlésben az utóbbi években nyakló nélkül alkalmazzák bármiféle negatív jelenség megnevezésére. Ugyanúgy populistának neveznek bizonyos kelet-európai posztkommunista politikai irányzatokat, mint a francia Le Pent és mozgalmát, vagy éppen a néhai osztrák Haidert és pártját. Afféle stigmatizáló jellegű bad word-ként funkcionál; akit populistának mondanak, azt eleve valamiféle kénszag lengi körül. A szó körüli szemantikai zűrzavart tovább fokozza, hogy a média nemcsak ilyen egyértelműen pejoratív értelemben alkalmazza: az amerikai Ross Perot, Ronald Reagen, vagy Bill Clinton neve mellett alkalmanként ugyancsak felbukkant mint jelző. Az előadás a populizmust a politikai eszmetörténet kontextusában vizsgálja.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete tisztelettel meghívja

Cseke Ákos (PPKE BTK)
A történelem esztétikája. Foucault mint történész
című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)
Időpont: 2016. május  3. 16:00

Absztrakt:
A kései Foucault, mint ismeretes, „a létezés esztétikájaként” tekintett saját gondolkodására, amely szóösszetételben az „esztétika” mindenekelőtt a kereszténységgel mint történeti valósággal azonosított, az engedelmesség törvényére alapozott morállal való szakítást jelentett, egy olyan „életstílust” vagy „önkultúrát”, amelyben az ember nem másoktól kapja parancsba, hogy kivé kell válnia és mit kell tennie, hanem maga találja ki és alkotja meg „bátran” és „szabadon” önmagát. A kérdés, amelyre az előadás során választ keresünk, a következő: mit jelent és milyen következményekkel jár a filozófiai gondolkodásnak ez a felfogása a történettudomány területén? Létezik-e, lehetséges-e a létezés mellett a történelemnek is egy olyan „esztétikája” – és Foucault történeti-filozófiai kutatásai nem a történelemnek ezt az „esztétikáját” valósítják-e meg –, amelyben a történelemmel foglalkozó és szembesülő ember nem vagy nem pusztán feltárja, a történettudomány érvényesnek tartott szabályainak és parancsainak engedelmeskedve, a történelem objektív valóságát, hanem szenvedélyesen kitalálja és megalkotja magának és másoknak azt a történetet vagy történelmet, amelynek igazsága, mint Foucault mondta egy 1980-as interjúban a maga könyveiről, elsősorban nem a múltban, hanem „a jövőben van” („la vérité de mes livres est dans l’avenir”)? Mit jelent a történelemnek ez az „esztétikája”, és miként változtatja meg ez az „esztétika” a történettudományról, a filozófiáról és egyáltalán az emberről alkotott képünket?